A modern ember afrikai eredete

A modern ember első vándorlásainak térképe a genetikai vizsgálatok nyomán

A modern ember afrikai eredetéről szóló elmélet a 21. század elején a nemzetközileg legelfogadottabb teória a Homo sapiens globális elterjedésének magyarázatára. Angolul az elmélet népszerű neve Out of Africa, tudományos elnevezései pedig recent single-origin hypothesis vagy RSOH, vagy kiszorítási hipotézis (replacement hypothesis), illetve a recent african origin vagy RAO.

Az elmélet keletkezése és támogatottsága

Az ember afrikai származásának hipotézisét már Charles Darwin megfogalmazta Az ember származása és a nemi kiválasztás című, 1871-ben kiadott művében. A gondolat tudományos bizonyítására azonban csak 1980-ban kerülhetett sor az ősi leletek mitokondriális DNS-ének és a fizikai antropológiájának együttes vizsgálata során.

Az elmélet szerint a Homo sapiens Afrikában alakult ki a 200 000 és 150 000 év előtti időszakban.[1] Körülbelül 60 000 évvel ezelőtt hagyta el Afrikát, hogy fokozatosan felváltsa az Eurázsiában élő, korábban szintén Afrikából kivándorolt embercsoportokat, így a neandervölgyi embert, a Homo erectust,[2] illetve a Homo floresiensist és a gyenyiszovai embert.

A 60 000 évvel ezelőtti, legkorábbi sikeres "out of Africa" migrációt megelőzően, amely résztvevőinek utódai ma is élnek, korábbi kísérletek is történhettek erre, mivel a térségben arab archeológusok 125 000 évvel ezelőttről is találtak szerszám-leleteket.[3]

Az elmélet túlnyomó támogatottságot élvez a nemzetközi tudományos közösségben.[4] Különböző elképzelések léteznek azonban arról, hogy egyetlen ütemben történt-e a kivándorlás, vagy több alkalommal került sor arra.[5] Számos tudós pedig Kelet-Afrika helyett inkább Észak-Afrikában keresi a modern emberek kialakulásának bölcsőjét, ahonnan a kivándorlás történt.[6]

Konkurens elméletek

A legfőbb konkurens elmélet szerint a modern emberek több régióban párhuzamosan alakultak ki. Eszerint az Afrikából kiáramló Homo sapiens csoportok több régióban is kereszteződtek a Homo erectus helyi csoportjaival.[7] Például Yves Coppens az Out of Africa elmélet korábbi híve 2011-ben kijelentette, hogy már nem hisz a Homo sapiens kizárólagos afrikai származásában.[8]

Jegyzetek

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Recent African origin of modern humans című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként. Ez a szócikk részben vagy egészben a Origine africaine de l'homme moderne című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

  • Actionbioscience.org Johanson: Johanson D: Origins of Modern Humans: Multiregional or Out of Africa?. ActionBioscience. American Institute of Biological Sciences. [2010. november 22-i dátummal az eredetiből archiválva].
  • Armitage, Jasim et al. 2011: Armitage, S., Jasim, S., Marks, A., Parker, A., Usik, V., & Uerpmann, H. (2011). The Southern Route "Out of Africa": Evidence for an Early Expansion of Modern Humans into Arabia Science , 331 (6016), 453-456 DOI: 10.1126/science.1199113
  • Asa3.org Migration: Modern Humans – Single Origin (Out of Africa) vs Multiregional
  • Balter 2011: Was North Africa the Launch Pad for Modern Human Migrations? Michael Balter, science 7 January 2011: 331 (6013), 20–23. [DOI:10.1126/science.331.6013.20]
  • Coppens 2011: Yves Coppens :"L’Afrique n’est pas le seul berceau de l’Homme moderne ", "Je ne crois pas que les hommes modernes aient surgi d’Afrique il y a 100 000 à 60 000 ans (…) Je pense que les Homo sapiens d’Extrême-Orient sont les descendants des Homo erectus d’Extrême-Orient " in Sciences et Avenir n° 772, juin 2011
  • Cruciani, Trombetta et al. 2011: A Revised Root for the Human Y Chromosomal Phylogenetic Tree: The Origin of Patrilineal Diversity in Africa. Fulvio Cruciani, Beniamino Trombetta, Andrea Massaia, Giovanni Destro-Bisol, Daniele Sellitto, Rosaria Scozzari, The American Journal of Human Genetics – 19 May 2011
  • Hetherington & Reid 2011: The Climate Connection: Climate Change and Modern Human Evolution. Cambridge University Press, 64. o. (2010). ISBN 9780521147231. Hozzáférés ideje: 2011. június 14. 
  • Human-evol.cam.ac.uk Lahr et al.: Searching for traces of the Southern Dispersal, by Dr. Marta Mirazón Lahr, et al.
  • Jurmain, Kilgore & Trevathan 2008: Essentials of Physical Anthropology. Cengage Learning, 266–. o. (2008. március 20.). ISBN 9780495509394. Hozzáférés ideje: 2011. június 14. 
  • Liu, Prugnolle et al. 2006: Liu H, Prugnolle F, Manica A, Balloux F (2006. August). „A geographically explicit genetic model of worldwide human-settlement history”. Am. J. Hum. Genet. 79 (2), 230–7. o. DOI:10.1086/505436. PMID 16826514. „Currently available genetic and archaeological evidence is generally interpreted as supportive of a recent single origin of modern humans in East Africa. However, this is where the near consensus on human settlement history ends, and considerable uncertainty clouds any more detailed aspect of human colonization history.” 
  • Meredith 2011: Martin Meredith. Born in Africa: The Quest for the Origins of Human Life. PublicAffairs, 148. o. (2011. május 10.). ISBN 9781586486631. Hozzáférés ideje: 2011. június 14. 
  • Sciencemag.org 2005: Out of Africa Revisited – 308 (5724): 921g – Science. Sciencemag.org, 2005. május 13. DOI:10.1126/science.308.5724.921g. (Hozzáférés: 2009. november 23.)
  • Sciencesetavenir.fr deux x cranes: http://www.sciencesetavenir.fr/actualite/archeo-paleo/20110607.OBS4659/yves-coppens-et-le-secret-des-deux-cranes.html[halott link]
  • Smith, Tafforeau et al. 2007: Earliest evidence of modern human life history in North African early Homo sapiens Archiválva 2012. január 3-i dátummal a Wayback Machine-ben, Tanya M. Smith, Paul Tafforeau, Donald J. Reid, Rainer Grün, Stephen Eggins, Mohamed Boutakiout, Jean-Jacques Hublin, doi: 10.1073/pnas.0700747104 PNAS April 10, 2007 vol. 104 no. 15 6128–6133
  • Stringer 2003: Stringer C (2003. June). „Human evolution: Out of Ethiopia”. Nature 423 (6941), 692–3, 695. o. DOI:10.1038/423692a. PMID 12802315.  
  • Wolpoff, Hawks & Caspari 2000: Wolpoff MH – Hawks J – Caspari R: Multiregional, not multiple origins. American journal of physical anthropology, CXII. évf. 1. sz. (2000. május) 129–36. o. doi=10.1002/(SICI)1096-8644(200005)112:1<129::AID-AJPA11>3.0.CO;2-K pmid=10766948

További információk

  • Bradshaw Foundation: A homo sapiens elterjedésének interaktív térképe

Kapcsolódó szócikkek