Fejér András

Fejér András
Született1955. november 28. (68 éves)
Szeged
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
  • zeneszerző
  • gordonkaművész
  • egyetemi oktató
  • egyetemi oktató
Iskolái

  • weboldal
Sablon • Wikidata • Segítség

Fejér András (Szeged, 1955. november 28. –)[1] magyar gordonkaművész, zeneszerző. A Takács-vonósnégyes tagja, három osztálytársával alapította a budapesti Zeneakadémián 1975-ben.[2]

Életpályája

Zenész családban született, és már korán megismerkedett a kamarazene repertoárjával, mivel szülei a hétvégéket a barátaikkal zenélve töltötték. 1962-ben kezdett csellózni, és a legenda szerint eredetileg hegedülni akart, de édesapja nem volt hajlandó hallgatni a kezdő hegedűsök szörnyű hangját.

1970 és 1974 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Kertész Ottó tanítványa volt. 1974-ben vették fel a Liszt Ferenc Zeneakadémiára, ahol Banda Ede (gordonka), Mihály András (kamarazene), Rados Ferenc és Kurtág György növendéke volt.[2] Már főiskolásként játszott az Állami Hangversenyzenekarban. Harmadévesen Fejér kezdeményezte a kezdetben Takács-Nagy-vonósnégyes néven szereplő együttes megalakulását.

Különösen Bartók Béla zenéjét tanulmányozta Székely Zoltán hegedűművésznél, akinek Bartók II. hegedűversenyét ajánlotta.[3] 1983-ban a Takács Quartet a coloradói Boulderbe költözött, ahol a helyi egyetem rezidens vonósnégyese lett. Mára Fejér maradt egyedül az alapítótagokból.

Díjai, elismerései

Jegyzetek

  1. a b c Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
  2. a b https://www.colorado.edu/music/andras-fejer
  3. https://www.nytimes.com/2009/03/17/arts/music/17taka.html?8br
  4. A Takács-vonósnégyes tagjaként
  5. Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában

Források

  • Ki kicsoda a magyar zeneéletben? Szerk. Székely András. 2. kiad. Budapest, 1988. Zeneműkiadó. ISBN 9633306728
  • Bokor Gabriella: Exkluzív: mindennek a teteje – beszélgetés Fejér Andrással, a Takács Quartet csellistájával = Zeneakadémia. A Koncertközpont hírei. 2019. november 14.
  • Népszabadság

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az András Fejér című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

  • Brockhaus-Riemann zenei lexikon. Szerkesztette: Dahlhaus, Carl és Eggenbrecht, Hans Heinrich. A magyar kiadás szerkesztette: Boronkay Antal. Budapest, Zeneműkiadó, 1983-1985.
  • Magyar nagylexikon VII. (Ed–Fe). Főszerk. Rostás Sándor, Szlávik Tamás. Budapest: Magyar Nagylexikon. 1998. ISBN 963-85773-5-5  
Nemzetközi katalógusok
  • komolyzene Komolyzeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap