Scholz László

Scholz László
Született1948. augusztus 10. (75 éves)[1]
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar[2]
Foglalkozása
  • hispanista
  • fordító
  • egyetemi oktató
  • szerkesztő
IskoláiELTE Bölcsészettudományi Kar (–1973)
Kitüntetései

  • PORT.hu
Sablon • Wikidata • Segítség

Scholz László (Budapest, 1948. augusztus 10. –) magyar műfordító, irodalmár, szerkesztő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Romanisztikai Intézet professor emeritusa.

Élete

1973-ban az ELTE Bölcsészettudományi Kar spanyol-angol szakán szerezte egyetemi diplomáját, majd 1975-ben ugyanitt irodalomtudományi doktori fokozatot szerzett. 1973 óta a Spanyol Tanszék főállású oktatója. 1998–2001 között Széchenyi Professzori Ösztöndíjban részesült, 2002-ben habilitált. 1995–1999 és 2006–2014 között az ELTE Spanyol Tanszék vezetője, 2018-tól professor emeritusa.

Vendégprofesszorként dolgozott a University of Pittsburg, az ohioi Oberlin College és a münsteri Wesfälische Wilhelms-Universität spanyol tanszékén.

A spanyol nyelvű irodalmak egyik legjelentősebb fordítója, aki a spanyol és latin-amerikai irodalmak kiemelkedő alkotásait (Jorge Luis Borges, Julio Cortázar, Gabriel García Márquez, Mario Vargas Llosa, Juan Carlos Onetti, Alejo Carpentier, Roberto Bolaño, Remenyik Zsigmond, José Ortega y Gasset, Camilo José Cela, Javier Marías vagy Don Juan Manuel műveit, a kortárs mexikói vagy perui kispróza darabjait) hozta közel a magyar olvasókhoz. Scholz László az egyetlen magyar nyelvű spanyol-amerikai irodalomtörténet[3] szerzője is.

Közel 15 éven keresztül vezette a Spanyol Tanszéket, ez idő alatt nemzetközileg is jelentős mértékben kiszélesítette kapcsolatait és az általa szervezett tudományos konferenciákon a hispanisztika legkiemelkedőbb professzorai tartottak előadást. 2010-ben létrehozta a tanszék Lejana. Revista Crítica de Narrativa Breve[4] című digitális folyóiratát.

A spanyol nyelvű irodalom és kultúra magyarországi terjesztése érdekében kifejtett eredményes munkájáért több szakmai elismerésben részesült. 1999-ben a Spanyol Királyság az Orden de Isabel la Católica kitüntetéssel ismerte el munkáját. Életpályája, oktatói, kutatói tevékenysége eredményeinek hazai elismeréseként pedig 2015-ben megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét.[5]

Kötetei

  • A spanyol-amerikai irodalom rövid története (Gondolat, 2005, ISBN 9639567973)[6]
  • Los avatares de la flecha: cuestionamiento del principio de la linealidad en el cuento moderno hispanoamericano (Univ. de Salamanca, 2002, ISBN 8478008225)
  • Ensayos sobre la modernidad literaria hispanoamericana (Univ. de Murcia, 2000, ISBN 8483711680)
  • El arte poética de Julio Cortázar (Castañeda, 1977)
Kiállítási katalógus
  • El cartel comercial moderno de Hungría = A modern magyar kereskedelmi plakát = Modern commercial posters in Hungary : 1924-1942. (Bakos Katalinnal.) Valencia, 2009. Pentagraf. ISBN 9788493671419

Műfordításai

Önálló kötetben
  • Gabriel García Márquez: Az évszázad botránya (2020, ISBN 9789631439946)
  • José Ortega y Gasset: A tömegek lázadása (2019, ISBN 9789634793540)
  • Gabriel García Márquez: Utazás Kelet-Európában (Székács Verával. 2017, ISBN 9789631435139)
  • Roberto Bolaño: A Harmadik Birodalom (2015, ISBN 9789634052135)
  • Mario Vargas Llosa: A látványcivilizáció (2014, ISBN 9789630796019)
  • Mario Vargas Llosa: Utazás a fikció birodalmába (2010, ISBN 9789630789172)
  • Roberto Bolaño: Éjszaka Chilében (2010, ISBN 9789630789196)
  • Roberto Bolaño: Távoli csillag (2010, ISBN 9789630790239)
  • Juan Mayorga: Szerelmeslevelek Sztálinhoz (2010, ISBN 9789632362618)
  • Juan Carlos Onetti: Egy névtelen sírra (2007, ISBN 9789630783958)
  • José Ortega y Gasset: Hajótöröttek könyve (Csejtei Dezsővel, 2000, helytelen ISBN kód: 9639157137 )
  • Miguel de Unamuno: Öt kisregény (1999, ISBN 9639175102)
  • Gabriel García Márquez: Söpredék (1998, ISBN 9630762765)
  • Miguel de Unamuno: A kereszténység agóniája (1997, ISBN 9630939096)
  • Felipe Guaman Poma de Ayala: Perui képes krónika (1990, ISBN 9632822978)
  • Jorge Luis Borges: Képzelt lények könyve (1988, ISBN 9632074793)
  • Jorge Luis Borges: Az idő újabb cáfolata (1987, ISBN 9632817893)
  • Benyhe JánosDercsényi DezsőGyörffy György– Katona Tamás –Szakály Ferenc (szerk.): Bernardo de Aldana magyarországi hadjárata (1548-1552) (1986, ISBN 9630740729)
  • Scholz László (szerk.): Vasárnap a gyékényketrecben (1982, ISBN 9630726556)
  • Remenyik Zsigmond: A képzelgő lámpagyújtogató (1979, ISBN 9632709446)
  • Alejo Carpentier: Eltűnt nyomok (1978, ISBN 9630715074)
  • Camilo José Cela: Pascual Duarte családja (1976, ISBN 9630708833)
Antológiában
  • Scholz László (szerk.): Tetemre festés (2019, ISBN 9789632638263)
  • Jorge Luis Borges: Jól fésült mennydörgés (2018, ISBN 9789636767907)
  • Jorge Luis Borges: Az első magyar költőhöz (2015, ISBN 9789634052104)
  • Székács Vera (szerk.): Huszadik századi latin-amerikai novellák (2008, ISBN 9639716049)
  • Juan Carlos Onetti: A megvalósult álom (2008, ISBN 9789630785679)
  • Julio Cortázar: Játékok (2005, ISBN 9789637343339)
  • Jorge Luis Borges: Bábeli könyvtár (2005, ISBN 9630778440)
  • Julio Cortázar: Átjárók (2005, ISBN 9637343644)
  • Julio Cortázar: Bestiárium (2003, ISBN 9639475300)
  • Patkós Judit – Scholz László (szerk.): A narancs a tél gyümölcse (2001, ISBN 9639175161)
  • Jorge Luis Borges: A homály dicsérete (2000, ISBN 9630767252)
  • Jorge Luis Borges: Az ős kastély (1999, ISBN 9630766442)
  • Jorge Luis Borges: A tükör és a maszk (1999, ISBN 9630765748)
  • Jorge Luis Borges: Az örökkévalóság története (1999, ISBN 9630765020)
  • Jorge Luis Borges: A halál és az iránytű (1998, ISBN 963076332x)
  • Gabriel García Márquez: Tizenkét vándor novella (1992, ISBN 963142202x)
  • Gabriel García Márquez: Macondóban hull az eső (1992, ISBN 9630754762)
  • Scholz László (szerk.): Ariel és Kalibán (1984, ISBN 9630732661)
  • Julio Cortázar: Nagyítás (1977, ISBN 9630713381)
  • Benyhe János (szerk.): Így látták (1977, ISBN 9630710684)
  • Gabriel García Márquez: A bölömbikák éjszakája (1977, ISBN 963211244X)
  • Karig Sára (szerk.): Égtájak – Öt világrész elbeszélései (1976)
  • Benyhe János (szerk.): Az üldöző (1972)
  • Karig Sára (szerk.): Égtájak – Öt világrész elbeszélései (1970)
  • Réz Ádám (szerk.): Huszonöt év – huszonöt novella (1970)

Díjai, elismerései

Jegyzetek

  1. a b Petőfi Irodalmi Múzeum
  2. Francia Nemzeti Könyvtár
  3. A spanyol-amerikai irodalom rövid története. www.gondolatkiado.hu. [2016. szeptember 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. január 4.)
  4. Lejana. Revista Crítica de Narrativa Breve. ojs.elte.hu. (Hozzáférés: 2021. január 4.)
  5. Scholz László 70 (magyar nyelven). www.elte.hu. (Hozzáférés: 2021. január 3.)
  6. Szupernap: A spanyol-amerikai irodalom rövid története · Scholz László · Könyv (magyar nyelven). Moly. (Hozzáférés: 2021. január 4.)
  7. Scholz László vehette át az első Bíró László-díjat | Irodalmi Jelen. www.irodalmijelen.hu. (Hozzáférés: 2021. január 4.)
  8. Állami kitüntetéseket adott át Balog Zoltán (magyar nyelven). www.btk.elte.hu. (Hozzáférés: 2021. január 4.)

További információk

  • https://www.kulturtapas.hu/kultura/50-eves-az-elte-spanyol-tanszeke-interju-prof-dr-scholz-laszloval/
  • http://www.inaplo.hu/nv/200204/01.html
Nemzetközi katalógusok
  • WorldCat: E39PBJx4hTJH8v9BcFx7xtvyh3
  • VIAF: 66594373
  • PIM: PIM392237
  • LCCN: n78028649
  • ISNI: 0000 0000 7976 9971
  • GND: 138676593
  • SUDOC: 069567174
  • BNF: cb12849886k
  • BNE: XX1218085
  • Spanyol világ A spanyol világ portálja
  • irodalom Irodalomportál