Trasimenus-tavi csata

Trasimenus-tavi csata
Az ütközet lefolyása
Konfliktus	második pun háború
Időpont	i. e. 217. június 21.
Helyszín	Trasimenus-tó
Eredmény	pun győzelem
Szemben álló felek
Karthágó Róma
Parancsnokok
Hannibal Flaminius
Szemben álló erők
~50 000 ~40 000
Veszteségek
2500 15 000
Térkép
Trasimenus-tó Pozíció Olaszország térképén
é. sz. 43° 08′ 22″, k. h. 12° 06′ 27″43.139444444444, 12.107543.139444°N 12.107500°EKoordináták: é. sz. 43° 08′ 22″, k. h. 12° 06′ 27″43.139444444444, 12.107543.139444°N 12.107500°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Trasimenus-tavi csata témájú médiaállományokat.

A Trasimenus-tavi csata (i. e. 217. június 21., a Julián naptár szerint áprilisban) a Római Köztársaság seregeinek nagy vereségét hozó ütközet volt a második pun háború során. A csatában Hannibál karthágói hadvezér aratott győzelmet Gaius Flaminius consul ellen a mai közép-olaszországi Umbria tartományban, a Trasimenus-tónál.

A csatában két egyenlő erejű, mintegy 40 ezer katonából álló sereg csapott össze. Hannibál rejtett állásokból támadó csapatai a hadtörténetben mintaszerűnek tekintett, katasztrofális vereséget mértek a rómaiakra. A karthágóiak veszteségei kicsik voltak, de gyakorlatilag az egész római sereg odaveszett.

Előzményei

A rómaiak, meglepve és megriadva Tiberius Sempronius Longus veresége miatt a trebiai csatában, azonnal hozzáláttak az előkészületeknek, hogy elhárítsák az északról érkező új fenyegetést. Sempronius visszatért Rómába és a senatus a Kr. e. 217. évben új consulokat választott: Cnaeus Servilius Geminust és Caius Flaminius Nepost. Utóbbit alig nevezték ki, máris az fenyegette, hogy leváltják, mert úgy hagyta el Rómát, hogy nem végezte el a consullá választottak számára kötelező rituálét..^[1] A senatus azzal bízta meg Serviliust, hogy vegye át a Publius Cornelius Scipio vezette sereg fővezéri tisztjét. Flaminius Sempronius serege maradékának a vezérségét kapta. A trebiai veszteségek pótlására felállítottak négy új légiót is. Az új erőket megosztottak a két consul közt.^[2] A trebiai és ticinusi csaták utáni helyzetben Flaminius serege dél elé fordult, hogy Róma közelében készítse elő a védekezést. Hannibál azonnal követte, csakhogy ő gyorsabban haladt a római seregnél Róma felé és hamarosan meg is előzte őket. Flaminiusnak gyorsítania kellett a menetet és csatára bírnia Hannibált, mielőtt az eléri Rómát.

Eközben arra várt, hogy a Servilius vezette másik sereg csatlakozzon hozzá. De mielőtt ez megtörténhetett volna, Hannibál úgy kényszerítette csatára, hogy módszeresen pusztította a területet, amelynek védésével Flaminiust megbízták. Polübiosz szerint „amint (Hannibál) elhagyta Faesulae környékét, és a római táboron valamivel túl lerohanta a vidéket, Flaminius izgatottá vált és felbőszítette, hogy az ellenség semmibe veszi: és ahogy a vidék pusztítása folyt, és minden irányban a felszálló füstből lathatóvá vált a rombolás, már nem maradt türelme, hogy elviselje a látványt.”."^[3]

Hannibál azon fáradozott, hogy aláássa Róma szövetségeseinek hűségét, megmutatva, hogy a Római Köztársaságnak nem tudja megvédeni őket. Flaminius ekkor még táborában maradt Arretiumnál. Miután nem tudta Flaminiust csatába vonni, Hannibál ellenfele balszárnya felől elvágta a rómaiakat a fővárostól. Flaminius mégis a táborban tartotta seregét. Hannibál erre Apulia felé vette az irányt, abban a reményben, hogy Flaminius követi, és jól megválasztott helyen felveszi vele a harcot.^[4]

Az optimális terepet a Trasimenus-tónál találta meg.

A csata

Előkészületek

Hannibál észrevette, hogy a tó partján vezető út túloldalán fákkal sűrűn benőtt, kis völgyekkel tagolt domboldalak emelkednek, a partot pedig — a rajta vezető úttal egyetemben — reggelente sűrű köd üli meg. Ezért főseregével lezárta a parti út végét, csapatainak egy részét pedig visszaküldte, az utat szegélyező hegyekhez, hogy a domboldalakon, a fák közt elrejtőzve álljanak lesben.

A csata eseményei

Flaminius besétált a csapdába, és amikor a tó közepénél felütött pun tábor elé ért, a menetelő rómaiakat egyszerre támadták meg a karthagói főerők szemből és az elrejtett csapatok oldalról. A légiók nem tudtak a harchoz felfejlődni, és a küzdelem hamarosan mészárlásba torkollott. A rómaiak tömegesen vetették magukat a tóba, hogy átússzanak a biztonságos túlpartra, de sokan a vízbe fulladtak.

Utóélete

Jegyzetek

Források

• Livius: Róma története a város alapításától. XXI-XXV. könyvek. Ford. Kiss Ferencné és Muraközy Gyula. Európa Kiadó. Budapest, 1982. ISBN 963-07-2326-3. Online elérés: http://mek.niif.hu/06200/06201/html/romai3.htm
• Római történetírók. Vál. Zsolt Angéla, utószó Hegyi György. Európa Kiadó. Budapest, 1986. ISBN 9630737507
• 24.hu: Hannibál halálos csapdát állított a rómaiaknak

További információk

• ↑ Kertész: Kertész István: A hódító Róma. Budapest: Kossuth. 1983. ISBN 963 09 2223 1  
• Kertész István: Ókori hősök - ókori csaták. Budapest, 1985. Nemzeti Tankönyvkiadó. ISBN 9631803732