Valéry Giscard d’Estaing
| Valéry Giscard d’Estaing | |
 | |
| Franciaország 20. köztársasági elnöke, Andorra társhercege | |
| Hivatali idő 1974. május 27. – 1981. május 21. | |
| Előd | Georges Pompidou |
| Utód | François Mitterrand |
| Franciaország gazdasági és pénzügyminisztere | |
| Hivatali idő 1969. június 20. – 1974. május 27. | |
| Elnök | Georges Pompidou |
| Miniszterelnök | Jacques Chaban-Delmas, Pierre Messmer |
| Előd | François-Xavier Ortoli |
| Utód | Jean-Pierre Fourcade |
| Hivatali idő 1962. január 18. – 1966. január 8. | |
| Elnök | Charles de Gaulle |
| Miniszterelnök | Michel Debré, Georges Pompidou |
| Előd | Wilfrid Baumgartner |
| Utód | Michel Debré |
| Katonai pályafutása | |
| Csatái | második világháború |
| Született | 1926. február 2.[1][2][3][4][5] Koblenz, Németország |
| Elhunyt | 2020. december 2. (94 évesen)[6][7][8] Authon, Franciaország |
| Sírhely | Authon |
| Párt | Unió a Francia Demokráciáért (UDF) |
| Szülei | May Bardoux Edmond Giscard d'Estaing |
| Házastársa | Anne-Aymone Sauvage de Brantes |
| Gyermekei |
|
| Foglalkozás | államférfi |
| Iskolái |
|
| Halál oka | Covid19 |
| Vallás | római katolikus egyház |
| Díjak |
|
 | |
| Valéry Giscard d’Estaing aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Valéry Giscard d’Estaing témájú médiaállományokat. | |
Valéry René Marie Georges Giscard d’Estaing (Koblenz, 1926. február 2. – Authon, 2020. december 2.) francia politikus, 1974 és 1981 között az Ötödik Köztársaság 5. elnöke volt.
Ifjúkora
Gazdag, nagypolgári családban született. Apja, Edmond Giscard, magasrangú kormánytisztviselő és üzletember 1922-ben élt a törvény adta lehetőséggel, és felvette negyedfokú nőágú felmenőjének d’Estaing családnevét. Koblenzben, a porosz Rajna tartományban állomásozó, megszálló francia csapatoknál teljesített szolgálatot.
Giscard d’Estaing Clermont-Ferrand-ban érettségizett, majd katonaként szolgált a második világháború utolsó évében. A Croix de Guerre 1939-1945 francia katonai kitüntetéssel szerelt le. Az École polytechnique elvégzése után az ENA (École nationale d’administration) hallgatója lett. Hivatali pályafutását 1952-ben az államigazgatási pénzügyi ellenőrzés területén kezdte.
Politikai pályafutása
1956-ban Puy-de-Dôme megye képviselőjeként bekerült a nemzetgyűlésbe. 1958-tól Charles de Gaulle követője lett. 1959-ben Michel Debré kormányában a pénzügyekért felelős államtitkár, 1962-től gazdasági és pénzügyminiszter Georges Pompidou kormányában. Az infláció csökkentése érdekében stabilizációs gazdaságpolitikai terveket dolgozott ki, amelyeket csak részben sikerült megvalósítani, ezért lemondott posztjáról 1966-ban. Még abban az évben megalapította a Független republikánusok nemzeti szövetségét (RI). 1969-ben de Gaulle tábornok lemondása után Georges Pompidou-t támogatta az elnökválasztáson. Jacques Chaban-Delmas, majd Pierre Messmer kormányában ismét a gazdasági és pénzügyminiszteri posztot töltötte be. 1970-ben a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Tanácsának elnöke volt.
1974. május 19-én az Ötödik Köztársaság 20. elnökévé választották a gaullista Chaban-Delmas és a szocialista François Mitterrand ellenében. A jobboldali Giscard bár de Gaulle követője volt, de nem csatlakozott a gaullistákhoz. Jacques Chiracot bízta meg a kormányalakítással, aki Giscard mellett mozgósította a gaullista választókat.
Giscard elnök új korszak nyitását jelentette be, egy „liberális és haladó társadalom” létrehozását. Reformokat indított el: a nagykorúság és a választójog korhatárát 18 évre csökkentették, lehetővé vált a házasság felbontása közös megegyezéssel, Simone Veil egészségügyi miniszter közreműködésével törvény született a születésszabályozásról és a terhességmegszakításról, új törvény egységesítette az alapfokú oktatást.
1945 és 1975 között a francia gazdaság dinamikusan fejlődött, de hamarosan stagnálás következett. Az 1973-as olajválság után nőtt a munkanélküliek száma, emelkedtek a nyersanyagárak, felgyorsult az infláció. Chirac, az Union des démocrates pour la cinquième République gaullista ideológiát követő párt főtitkára nem volt hajlandó pártját a Giscard-i politika szolgálatába állítani, hű maradt a gaullizmushoz. 1976-ban önként lemondott annak ellenére, hogy az Ötödik Köztársaság miniszterelnökei de Gaulle óta csak is az elnök felszólítására hagyták el a kormányfői posztot. Giscard Raymond Barre közgazdászt kérte fel az új kormány megalakítására, s aki szigorú költségvetési politikát vezetett be.
Elnöksége idején Zaire kormányának kérésére Franciaország katonai beavatkozást hajtott végre Kolweziben. 1978. május 13-án a Francia Idegenlégió 2. ejtőernyős ezrede légi hadműveletben leverte a Kongói Nemzeti Felszabadítási Front által kirobbantott népfelkelést.
Giscard d’Estaing külpolitikájában a közös Európa építésére koncentrált. Személyes jó barátjával, Helmut Schmidt német kancellárral felkarolta a monetáris unió gondolatát. 1981-ben François Mitterrand-nal szemben veszített az elnökválasztáson.
Az francia és az európai politikai életben továbbra is aktív maradt.
- az Alkotmányozó Tanács tagja (1981–2020)
- Puy-de-Dôme nemzetgyűlési képviselője (1984–89) (1993–2002)
- Auvergne Regionális Tanácsának elnöke (1986–2004)
- a francia nemzetgyűlés külügyi bizottságának elnöke (1987–1989) (1993–1997)
- a Clubs Perspectives et Réalités alapító elnöke (1988–1995)
- az Unió a Francia Demokráciáért (UDF) párt elnöke (1988–1996)
- az Európai Parlament képviselője (1989–1993)
- az Európai Önkormányzatok és Régiók Tanácsának elnöke (CCRE/CEMR) (1997–2004)
- a Fitch Ratings Nemzetközi Tanácsadó Bizottságának elnöke (2002)
- az Európai Konvent elnöke (2002–2003)
- a Francia Akadémia tagja (2003)
Kitüntetései
- Croix de guerre 1939–1945
- a Francia Köztársaság Becsületrendjének nagykeresztje
- a Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének nagykeresztje
- a Máltai lovagrend Becsület és Odaadás Lovagja
- a Lateráni bazilika tiszteletbeli kanonokja
- Nansen Menekültdíj
- a Real Academia de Ciencias Economicas y Financieras, Madrid tagja
- az Alexander S. Onassis Alapítvány díja
- Az év politikusa Trombinoscope-díj (2000)
- Jean Monnet Alapítvány Európáért Aranyérem
- Nemzetközi Nagy Károly-díj
- De Gaulle–Adenauer-díj (Helmut Schmidttel közösen)
Politikai írásai és egyéb művei
- Démocratie française (1976)
- Deux Français sur trois (1984)
- Le Pouvoir et la Vie – tome I "La Rencontre" (1988)
- Le Pouvoir et la Vie – tome II "L’Affrontement" (1991)
- Le Passage (1994)
- Dans cinq ans, l’an 2000 (1995)
- Les Français, réflexions sur le destin d’un peuple (2000)
- Giscard d’Estaing - Entretien avec Agathe Fourgnaud (2001)
- Giscard d’Estaing présente la Constitution pour l’Europe (2003)
- Le Pouvoir et la Vie – tome III "Choisir" (2006)
- Mathilda (2011)
- Magyarul megjelent művei
- Hatalom és élet; ford. Szabolcs Katalin; Európa, Bp., 1992 (Emlékezések)
- A franciák. Reflexiók egy nép sorsáról; ford. Vargyas Zoltán; Európa, Bp., 2002
Jegyzetek
- ↑ Sycomore (francia nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Czech National Authority Database. (Hozzáférés: 2019. november 23.)
- ↑ Roglo
- ↑ Europe 1: L'ancien président Valéry Giscard d'Estaing est mort (francia nyelven), 2020. december 2. (Hozzáférés: 2020. december 2.)
- ↑ Financial Times (angol nyelven). Nikkei Inc., 2020. december 2.
- ↑ Who's Who in France (francia nyelven)
Források
- Valéry Giscard d’Estaing * (francia nyelven). Encyclopedie Larousse. (Hozzáférés: 2015. június 26.)
- L’évolution politique de la France depuis 1945 (francia nyelven). Centre régionale de documentation pédagogique, Reims. [2015. szeptember 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. június 26.)
- Valéry Giscard d’Estaing (francia nyelven). Conseil constitutionnel. (Hozzáférés: 2015. június 26.)
- Valéry Giscard d’Estaing (francia nyelven). Académie française. (Hozzáférés: 2015. június 26.)
| Elődje: Georges Pompidou |
| Utódja: François Mitterrand |
Politikaportál
Franciaország-portál
